3 perces roham
Plüssfotel2021-01-09T21:07:17+01:00Kinyitod a szemed. Megint egy rohadt nap, amit túl kell valahogy élni. Megmozdulni sincs erőd.
Kinyitod a szemed. Megint egy rohadt nap, amit túl kell valahogy élni. Megmozdulni sincs erőd.
A szabadság erőteljes megvilágításba helyezi az egykori fogságod, éles kontrasztot ad neki, összehasonlítási alapod lesz, ez pedig visszatükrözheti a félelemben töltött évek fájdalmát. Ez normális reakció.
Hagyd abba, hogy elfutsz a félelemeidtől... Különben csupán a menekülés mestere leszel...
A szorongás és a pánik hőt termel, belső tüzet. Úgy érzem kigyulladok. Megfőlök, elevenen megsülök. A Pokol tüze lobog bennem. Aztán meg rángatózva didergek. Az egész belül történik. Észrevehetetlenül.
A nő testében élő félelem, szép lassan tüntette el a szépséget a nő életéből. Amire csak rátette a kezét a démon, az a semmibe veszett.
A hálószobában feküdtem a földön. A pánikroham épp csak elhagyta a testem, mint egy rossz szellem, ami átmenetileg beleköltözött és átvette egy időre a hatalmat.
A legnehezebb dolog azt látni, ahogy az emberek befalazzák magukat a félelmeik mögé. Beszélni nem mernek, ha mégis erre vetemednek, akkor bolondnak nézik őket...
A megtagadott félelmeink és a velük szemben érzett ellenállás energiája úgy súrlódik össze a testünkben, akár egy zuhanó meteorit a légkörrel.
Te figyelsz a belső riasztó rendszeredre vagy néha kikapcsolod?
Képzeld el, hogy te vagy ez a szobor… rajtad az összes hibáddal, félelmeddel, kétségeddel önmagaddal szemben, amit szeretnél eldobni, megtagadni, és nem ránézni.
Nyolc éve a pánikbetegség földre vitte az életem, amibe majdnem bele is haltam. Mondhatni a nulláról építettem újra magam és gyógyultam meg. Öt éve hoztam létre a közösséget, ahol szabadon beszélhetünk a félelmekről és természetesen a lehetséges megoldásokról.
rólam…