A szabadság utáni első munkanapomon remek hangulatban ébredtem. A jó kedvem addig tartott, míg megláttam egy népszerű motivátor fb tanácsát: “Nem volna egyszerűbb, ha végre letennéd már az ‘átkozott’ félelmeid?”
A félelem az igazságot keresi. Engem keres… Ha megtagadom a félelemem, magamat tagadom meg.
A szabadság erőteljes megvilágításba helyezi az egykori fogságod, éles kontrasztot ad neki, összehasonlítási alapod lesz, ez pedig visszatükrözheti a félelemben töltött évek fájdalmát. Ez normális reakció.
Aki tartós félelemben és szorongásban él, az folyamatos menekülésben van a saját érzései, múltja, vagyis önmaga elől. De hova? Te válts irányt!
Hagyd abba, hogy elfutsz a félelemeidtől... Különben csupán a menekülés mestere leszel...
A legnehezebb dolog a jóakarókkal van. Akik látva a nyiladozó tudatosságod és erőd, szépen vissza akarnak gyömöszölni a megszokott helyedre.
Ha túl akarsz jutni a félelmeiden, esszenciális fontosságú, hogy tudd, ki vagy te valójában. Látnod kell, hogy a múltad érzelmi lenyomatai, miképp szivárognak be a jelenedbe, húznak vissza, és színezik át a világod.
Egy kávézóban ülök. Felszolgálás nincs, a pultnál kell rendelni, az ember kap egy számot, ami alapján aztán megkapja, amit rendelt. Az italokat Eugene (Judzsin) hordja ki, aki Down szindrómás. Fekete rövid haja van, arcának egyik fele kissé lefittyedt. Furán [...]
Mi történik azután, ha kiástad magadból? Ott van csupaszon előtted a múlt.
A félelem főképp a nőket érinti - gondolják sokan. Ők azok, akik nyenyeregnek, meg lelkiznek. Nos… a praxisomat nézve tanúsíthatom, hogy a férfiak is pont úgy félnek.
