Rólam

Rólam
Rólam 2018-07-26T17:44:54+00:00

A Plüssfotelről és rólamSóvári Mónika vagyok, a Plüssfotel alapítója. Családommal tizedik éve lakom Ázsiában: Kína és Szingapúr után jelenleg Laoszban élünk, dolgozunk. Két fiunk van, Dömötör és Benedek, 17 és 13 évesek.

Hat éve gyógyultam ki teljesen a pánikbetegségemből, léptem véglegesen a szellemi útra, és találtam meg a végső válaszokat a saját betegségemre. Ez persze nem azt jelenti, hogy elvonultan, törökülésben és megvilágosodva élek.

Nevelem a gyerekimet, ellátom a családom, dolgozom és ugyanolyan problémákkal nézek szembe, mint bárki más.

De nem volt ez mindig így…

1972-ben születtem, Budapesten, egy csodálatos, 17 éves leányanyától – stigma, kiközösítés, nem kellés. Rettegés, félelem, rák a családban, halál, nihil…
Kamaszkor: züllés, cigi, ital, társaság, underground élet, Hobo, Vhk, Neurotic, Kontrollcsoport… masszív szorongás…
15 évesen brutálisan megerőszakolnak, egy egész éjszakán át tartó rémálomban kékre, zöldre vernek. Kórház… félelem, megalázás, de mégis megvilágosító élmény, mert onnantól kijózanodom, és nem a lejtőn haladok. De utólag látom csak, hogy mennyire szorongok. Egy nagyon súlyos vasajtót bevágva a múltamra felállok a földről, külföld, angol, pszichológia alapképzés, szabadidőben író kurzus. Életem egyik legjobb döntése, hogy gyakornoki állásra jelentkezem a Világgazdaság napilaphoz, felvesznek. Három évig dolgozom egészségügyi szakújságíróként. Áthív a Népszava. Megyek, Praxis folyóiratot is szerkesztem. Sikeres leszek.

Látszólag… de az időzített bomba ott ketyegett bennem.

Férjhez megyek – gyerekeket szülök, kettőt. Szuperanyuka üzemmódba kapcsolok. Belül közben feszít, hogy fogalmam sincs ki vagyok, miért zsizseg bennem egy folyamatos szorongás, megfelelni vágyás és félelem.
11 éve Kínába költözünk. A spirituális filozófia felé “menekülök” a múltam elől. Míg a gyerekek tanulnak, megtanulok kínaiul, buddhista filozófiát, advaita, vagyis nond-duális filozófiát, hindu vallás-filozófiát, jógafilozófiát tanulok. Közben írok a Nők Lapja Cafénak, megjelenik Kínáról egy könyvem.
Elkezdődik az elszigetelődés. Egyre inkább bezáródom és csak spirituális filozófiával foglalkozom. Kutatok, az Economistnak, Figyelőnek írogatok, és rengeteget olvasok. Alig mozdulok ki. A félelmeimről pedig persze tudomást sem veszek, nem nyitom ki a vasajtót, amit egyszer bezártam.

Pillanatok alatt hullott darabjaira a tökéletesnek hitt életem.

Pánikbeteg lettem, törvényszerűen… és ezzel minden összedőlt. Egyik napról a másikra ragadott magával a pánikbetegség, méghozzá a legsötétebb mélységbe. Ez volt a legfélelmetesebb hely, ahol valaha jártam…
Egyre sűrűsödő rohamok kínoztak, egyre komorabb kétségbeesés, egyre mélyebb elszigetelődés. A környezetemtől, a családomtól, az élettől. Mindentől.
Az összes tudás hirtelen kiüresedik és értelmét veszti. Az egész élet értelmét veszti. Néha alig pislákol már bennem. A legfélelmetesebb szörnyeteg, akivel találkoztam, az maga a pánik. Nem lehet rámutatni, nem lehet felállni mellőle vagy elválni tőle. Egyértelműen Te vagy az, akitől fész. Illetve, akinek hiszed magad… de ezt akkor még nem láttam.

És ekkor megtörtént a csoda.

Férj, gyerekek teljes támogatása és szeretete. Gyakorlatilag felrobban a személyiségem és a nulláról kezdem felépíteni magam. És egyszer csak egy konkrét éjszakán, valami pislákoló erőtől vezérelve nem menekülök, mikor jön a roham.
Nem akarom legyőzni a betegségem.
Nem akarok túljutni rajta.
Meg akarom érteni. Hát, ottmaradok vele kettesben. A félelmeimmel. Befogadom őket. Magamba ölelem és ahogy ezt teszem, természetesen megnyílik a szívem magam felé. Szeretet és hála érzése. Soha többé egyszer sem jött egyetlen egy pánikrohamom sem. Soha! Egyetlen egy éjszaka alatt gyógyultam ki, persze odáig is vezetett út.

Maga a Boldogság húzódott meg a félelmeim mélyén.

Az utolsó pánikrohamom után, ami hat éve volt, három év “megvilágosodott” boldog lebegés jött itt. Egyszerűen újra tanultam élni. Élvezettel. Újra látni, jönni-menni. Az összes kapcsolatomat újradefiniálni, némelyiket tovább mélyíteni, jó párat meg kigyomlálni. Megtanultam kő keményen Nemet mondani. És megtanultam Igent is. Szeretni. Elsősorban Önmagamat és ezzel másokat.

Egy hosszú és békés időszak után aztán megszólalt egy hang bennem.

Három éve, a lebegés időszaka után éreztem valami elhívást, hogy ezt muszáj elmondani, kiírni, elkiabálni, hogy van kiút, csak épp befelé, nem kifelé. Összeért bennem a spirituális filozófiai megközelítés és az empirikus tapasztalat… Megértést és értelmet nyert bennem a tudás és saját hangja lett, ami meg akar szólalni.
Rájöttem, hogy teljesen másképp kell a félelmekhez állni, ahogy azt tesszük. Nem elmenekülni előle, ezer és ezer módon, ahogy azt tesszük, hanem belemenni. De nem csak analizálva, elmével… érzés szinten is, szőrösül bőröstül. Eggyé válni vele.

Többé már nem az volt a kérdés, jogom van-e mások szellemi útját segíteni. Sokkal inkább azt érzem, hogy ez a kötelességem.

Három éve megalapítottam a Plüssfotel – Sóvári Mónika oldalt, ahol elkezdtem kiírni a gyógyulásomat, a történeteimet és párhuzamot vonni a spiritualitás közt. De a legfontosabb, hogy elkezdtem magát a félelmet megfogalmazni, megnevezni, körülírni, kommunikálni – a magam módján és képességeim szerint. S ha nem is tökéletesen, de mindenképp hitelesen, őszintén és szívből. Keményen kimondani, hogy ez a sok elásott félelem, ami miatt ennyi szorongás és pánik van, az nem oké.

Nem mintha semmitől sem félnék és megvilágosodtam volna, de már megdolgozott problémaként beszélek a félelmekről, a szorongásról és nem a szenvedő szemszögéből írok, mégis vissza-visszamegyek a közepébe, újra és újra, a hurrikán belsejébe, mert látom, hogy ez sokaknak jó és segít. Hamar 12 ezren lettünk. Írok és videókat forgatok. Mert pontosan tudom, milyen szorongani, pontosan tudom, milyen nem merni kimozdulni otthonról, milyen amikor halálfélelme van az embernek. Elképesztően lelkes vagyok, hogy minél több és több embernek segíthetek megtalálni Önmagát, és kimászni a szorongás börtönéből.
Kizárólag spirituális/coaching szemlélettel két éve konzultálok is, limitáltan. Olyan emberekkel dolgozom, akikkel a kémia működik köztünk, ahol a kompetencia határaim ezt lehetővé teszik és a spiritualitás megközelítésre is befogadás mutatkozik. A patológiás és terápiát igénylő eseteket és megkereséseket átadom, terápiát nem végzek.

3 éves pug kutyánkkal, jelenleg is Laoszban élünk.

 

Impresszum

Sóvári Mónika – alapító
Politikai napilapos szakújságíró, író, filozófus.

Tanulmányok:
Buddhista filozófia, non-duális filozófia, jógafilozófia, pszichológia

Nyelvtudás:
kínai, angol, lao

Munkahelyek és Publikácók:
Népszava, Világgazdaság, Figyelő, Economist, Praxis
Transparency International
Nők Lapja Café, Femina
Szerelmem, Sanghaj – Duna Kiadó
Shanghai, My Love – Amazon.com

Tartalom:
írások, videók, tréningek, online konzultáció

  • 32
    Shares

A PLÜSSFOTEL

Sóvári Mónika vagyok, a Plüssfotel alapítója. Családommal tízedik éve élek Ázsiában: Kína és Szingapúr után jelenleg Laoszban lakunk, ahol Jógát, Jógameditációt és “Önkutatást” tanítok.

KAPCSOLAT