Ne pánikolj, hanem sportolj, jógázz! Mi???

Ne pánikolj, hanem sportolj, jógázz! Mi???

Ne pánikolj, hanem sportolj, jógázz! Mi???

Ne pánikolj, hanem fuss, kondizz, ússz… tanulj nyelveket. Ne pánikolj, hanem gondolkodj pozitívan. Ne pánikolj, inkább csinálj helyette ezt meg azt…

Mintha ez a választás, basszus opcionális lenne annál, aki beteg! Valaki rám szól, hogy “ne csináld már”, ne pánikolj, ne szorongj, és én már meg is gyógyultam. Oh, de szép lenne…

Komolyan mondom nektek, hogy megőszülök ezektől a könnyelmű és szakmaiatlan felszólításoktól, mert látom a praxisban és Mentor Programban is minden nap, hogy milyen súlyos elfojtást generálnak egy szorongó emberben a “ne pánikolj” és a “ne csináld már” kezdetű mondatok… az olyan emberben, akiknek már eleve maró bűntudata van a betegségétől és fogalma sincs, hogyan kéne kimászni a gödörből, mint ahogy azt sem látja tisztán, hogy miért is van valójában ott.

Az ilyen “ne-csináld” felszólításban ráadásul mindig érzek valami hibáztatást és lenézést is, mert azt sugallja, az én dolgom csak annyi lenne, hogy “ne csináljam”. Ha ezek után mégis pánikolok, hát hülye vagyok és nem fogadtam meg a szuper tuti tanácsot, hogy “ne”.
Aki ilyet mondd, hogy ne pánikolj, annak igazából sosem volt igazi pánikrohama és nincs szakmai tapasztalata sem a szorongásos betegségekben. Hiszen aki erősen szorong, és pánikol, az képtelen sportolni, másra figyelni, nyelveket tanulni, pozitívnak lenni… Szó szerint túlél. Komoly kihívás neki egy szorongás-, vagy pánikroham idején enni, inni, a vécéig kimenni, s miközben démonok tépik belül az eleven húsát, a pulzusa 130, a vérnyomása sokszor 180 körüli, nem is hiszem, hogy jó ötlet lenne pozitívan gondolkodnia vagy sportolnia.

Kicsit mélyebbre ásva, nekem ez a “ne pánikolj, hanem pl. jógázz” szlogen, azt is üzeni, hogy fuss el, és ne nézz szembe az igazi okokkal. Ne fordulj önmagad felé, ne dolgozd fel és lépj túl azon, hogy mondjuk gyerekként molesztáltak, elhanyagoltak, érzelmileg bántalmaztak, vagy zsinórban megerőszakoltak éveken át, és emiatt rémálmok és pánikrohamok gyötörnek. (Természetesen a rehabilitáció nem kifelé mutogatás és bűnbak keresés, ezt remélem, mondanom sem kell, hanem önmagam felé fordulás és önmagam gyógyítása…) De te ne gyógyítsd magad, inkább foglald le az elméd, terelj, háríts, csinálj mást. Legyen az új addikciód a menekülés…

Sajnos ez nem így megy. A szorongásos betegségekből kijönni, nem így lehet. Aláhúzom, hogy 25 éve jógázom, 17 éve futok kisebb megszakításokkal, és nyelveket is beszélek. Mégis pánikbeteg voltam. És nem azért, mert nem sportoltam vagy szellemileg rest voltam, hanem mert megtagadtam a félelmeim és önmagam.

A megszállott sport nem oldja meg a pánikbetegséget, ahogy a tanulás sem. Segíthet abban, hogy készen álljak a belső utazásra, amit magam felé kell megtennem és felvértezhet erővel, hogy megvívjam a belső csatáim. De nem oldja meg a problémáimat helyettem.

Persze az értő figyelem, megerősítés, és a nyitott fül helyett egyszerűbb azt tanácsolni egy pánikbetegnek, hogy ne pánikolj. De ez nem segítség. Ez okoskodás, kioktatás, ítélkezés, miközben fényévekre vagyunk a másik megértésétől. Közelebb lépni egy pánikbeteg-, vagy szorongó emberhez, bizony nem kényelmes. Súlya van a feladatnak és nem árt némi szakmai tudás sem ezt a súlyt megtartani. Ilyen közel viszont nem szeretünk már menni ahhoz, aki bajban van, mert akkor éreznünk kell, amit a másik érez. Az meg már nehezebb, tehát inkább biztonságos távolságból kiabáljuk oda, hogy “necsináldmár, inkább fuss, ússz, jógázz, és gondolkodj pozitívan”!

Ez nem működik. Aki fél, annak segítségre van szüksége. Ezt a segítséget kínálom a Mentor Programban.

Eleged van a félelemből, szorongásból?

Ha félsz, szorongsz vagy nehezen mész emberek közé. Ha bűntudatod van, mert nem tudod magad összeszedni. Ha nem látod, mit tehetnél és hol a megoldás. Ha elvesztetted a hited és a reményt. Ha nem tudsz enni, aludni, a munkádra figyelni és sorra feladni kényszerülsz az álmaidat. Kérlek, ne halogass, hanem változtass, és nyúlj segítségért. fre

Beszélgess velem

Hogy újra felszabadult lehess. Hogy magad mögött hagyd a félelmeid. Hogy visszaszerezd az irányítást az életed felett. Ha szeretnél, ülj mellém a Plüssfotelbe.

  •  
  •  
  •  
2019-08-10T18:38:17+00:00

A PLÜSSFOTEL

Sóvári Mónika vagyok, a Plüssfotel alapítója. Családommal tízedik éve élek Ázsiában: Kína és Szingapúr után jelenleg Laoszban lakunk, ahol Jógát, Jógameditációt és “Önkutatást” tanítok.

KAPCSOLAT