Megesik, hogy néha negatív gondolkodással “vádolnak”, amiért a félelmekkel és az árnyékos oldalunkkal való szembenézésre buzdítok.
Hogy ezzel csak energiát adok a félelemnek.
Jobb a szembenézés helyett inkább mással foglalkozni, szép dolgokra fókuszálni, mantrázni, meditálni, sportolni, pozitívan gondolkozni, és ignorálni a félelmet.
Elterelni róla a figyelmet.
Az a baj, hogy a félelem nem így működik. Ez a tagadó attitűd pedig masszív elfojtáshoz és lelki betegséghez vezet, nem pedig a várt felszabaduláshoz.
A félelmek okát kiásni, feldolgozni, és helyre tenni nem ugyanaz mint dagonyázni bennük és véreztetni a sebeket. Az egyik passzív és önbántalmazó, míg a másik aktív és magamat felszabadító folyamat.
‘A Jóska 1953-ban úgy megbántott, azóta sem bocsátottam meg neki.’
Nem ezt csináljuk.
Beszélni a félelmekről és dolgozni velük, nem negatív gondolkodás.
Az az ember, aki veszi ehhez a bátorságot és hangot lehel az elásott félelmeibe, gyógyítani kezdi magát.
Kimondja, ami odabent rekedt, ami fáj, ami feldolgozásra, gyógyulásra vár.
Megmutatja végre magának azt a sebet, ami ellátatlanul gennyezik, hogy a tisztítás után szabadon forrhasson össze.
Ezt a munkát nem lehet megspórolni pozitív gondolkodással, csak nagyon nagy áron: ami végül vagy az egészségünk, vagy a boldogságunk lesz.
Mélyen büszke vagyok mindenkire, aki ezt a kegyetlen őszinte és bátor szembenézést nap mint nap megteszi a Mentor Programban.
Gratulálok nektek, iszonyúan felnézek rátok!
—
Ez az önismereti út egyedül is bejárható. Átlépni önmagunkat, csak mi tudjuk. De vannak helyzetek, amikor ehhez segítség kell. Ha a problémád úgy érzed, hatalmasabb, mint amivel egyedül meg tudnál birkózni, ne szégyell segítséget kérni.
