Tudatos félelem

A nem tudatosan megélt félelem olyan, mint egy rákos sejt, ami ellened fordul, ami ugyan a részed, mégis elpusztít, elveszi a levegőd, magával viszi a mosolyod, ellopja a személyiséged.

Aki tartós szorongásban, vagyis egyfajta áramütés-szerű összehúzódásban él, egy idő után elveszíti a józan ítélőképességét és megkérdőjelezi saját maga épelméjűségét. A szorongásban élő ember az öngyűlölet teljes mélységeit járja be, hibásnak és bűnösnek érzi magát, amiért nem csak magát, hanem a környezetét is mérgezi. Ez a negatív spirál húzza őt egyre mélyebbre. A félelem kiszolgáltatottságot, függőséget és kényszeres viselkedést hozhat magával, mert a szorongó elveszíti az önmagába vetett hitét, nem hiszi, hogy a félelem átléphető, legyőzhető, ezért külső dolgokba kezd kapaszkodni, amivel még távolabb kerül önmagától, a megoldástól és a félelem valódi okától.

A sötétség egyre nagyobb, egyre több a kérdőjel, egyre több a “side-effect”, egyre nagyobb a szégyen, egyre nagyobb az őrület, a betegség megfogalmazhatatlanná, irányíthatatlanná válik és az összes szereplő számára egyre ijesztőbb. A még szerető környezet is kétségbeesett, tehetetlen, így a szorongó sokszor teljesen magára marad az egész betegség terhével.  A környezet, beleértve sokszor az egészségügyi rendszert is, már csak a gyenge, magát összeszedni nem képes, menthetetlen embert látja, akivel nincs mit tenni, mint gyógyszerekkel leszedálni a félelmeit. Emiatt a szorongó ember elveszíti a méltóságát, elveszíti az emberi kapcsolatait, a teljes önértékelését, önmagába vetett hitét és egy zselés lebegésben letompultan egyedül marad, miközben belül a pokol tüzében ég.

Félelmek közt vegetál.

De mit lehet tenni?

Amikor életedben először szembenézel a félelmeddel, irányt váltasz, befelé indulsz, pusztán önmagában ettől energia szabadul fel, és az életerő újra mozgásba lendül. Amikor nem menekülsz tovább önmagad elől, nem akarod kiirtani magadból a félelmed, hanem hajlandó vagy az igazság közelébe menni, akkor felébred – a jó értelemben vett, életet mentő – remény. Mintha eddig egy hurrikán elől futottál volna, de most hirtelen feladod a menekülést, sőt egyenesen belesétálsz a hurrikán szívébe. Ez óriási bátorságot igényel, mert amikor kikapcsolod a félelemmel szembeni ösztönös menekülést és ellenállást, napvilágra kerül a trauma, kiszabadul a félelem a palackból, és megfoghatóvá válik a félelem oka. Ez egyszerre felszabadító és iszonyat fájdalmas is, mert kiderül, ami elől eddig menekültél, amit nem láttál, amit megtagadtál, amitől elfordultál. Ez a felszabaduló igazság és az azzal járó fájdalom nem megspórolható a gyógyulás útján, mert a félelmekkel való szembenézés és fájdalom nélkül nincs gyógyulás.

A fájdalom mű-biztonságos elkerülésével, csak hibernálni lehet a félelmeket.

A félelmeken való átkelés viszont titkos átjáró a gyógyuláshoz. Sőt, pont ez a katalizátora a gyógyulásnak, és ez az, ami felrepít a magasba. A sáros félelemből egyszeriben gyémánt lesz. Ekkor a bilincs szép lassan, de oldódni kezd. Mégis minden sejted egyszerre sikít fel benned, az elvesztegetett évekért, a meg nem élt pillanatokért, az elmúlt Karácsonyokért, a szorongásban és öngyűlöletben eltöltött születésnapokért… nehéz rész… Ilyenkor sokszor kell a szakmai segítség. Egyszerre érzel bűntudatot, haragot, miközben olyan vagy mint a kígyó az új bőrében: felszabadult, erődre ébredező, mégis még bizonytalan. Néha vissza is csúszol a régi életedbe. Ez is normális.

A változás folyamatát megnehezítheti, hogy az mások számára bizony fájdalmas lehet. A környezet sokszor nem szereti a felébredésed és ha változol, mert az az egész rendszerre fájdalmas hatással lehet. Lépsz, döntesz, szólsz, nem tűrsz, nem félsz többé. Változol. Emiatt sokszor vissza akarnak húzni oda, ahol megszoktak téged. A rehabilitáció sokadik lépése ezért az új éned kialakítása, új határok megrajzolása, és kitartás az új határok mellett, hogy ne lehessen visszarendeződés a félelembe. Soha többé… Mert a félelem jelenléte normális, az csak egy érzelem a sok közül. De a nem tudatosan megélt, nem megmunkált félelem egy börtön, egy lassan ölő méreg.

—

Fontos, hogy ez az önismereti út, amiről itt videókban és írásokban beszélünk a Plüssfotelben, egyedül is bejárható. Átlépni önmagunkat, csak mi tudjuk. De vannak helyzetek, amikor ehhez segítség kell. Ha a problémád úgy érzed, hatalmasabb, mint amivel egyedül meg tudnál birkózni, ne szégyell segítséget kérni.

A Plüssfotelben található videók, írások csak segítik a félelmek megértését, és segítenek eligazodni az érzéseidben. De nem helyettesítik a megfelelő szaksegítséget – ha valakinek arra van szüksége.