Ezt a szobrot szeretném ma Nektek küldeni, Laoszból.
Tudtam volna szebbet is, aranyat is fotózni, de én direkt ezt a repedezetett szerettem volna.
És milyen butaság lenne úgy ránézni, hogy nem látod benne a gyönyörűséget, csak a hibát, a hiányt és a töréseket. Miközben valami gyönyörű! Látod, ugye?

Képzeld el, hogy Te vagy ez a szobor… rajta az összes hibáddal, félelmeddel, kétségeddel Önmagaddal szemben, amit szeretnél eldobni, megtagadni, és nem látni.
Tudd, ez az az érzés, ami boldogtalansághoz, félelmekhez, szorongáshoz, táplálkozási zavarhoz vezet. A nem vagyok elég jó érzése. Amikor egy részedet megtagadod.
Legközelebb, ha feléled benned, a félelem, a kétely, a harag, a kisebbségi érzés, gondolj arra kérlek, hogy amíg ezekre a részeidre hibaként tekintesz, nem lehetsz Igazán boldog.
Mert töröttnek látod magad.
Hibásnak.
Értéktelennek.
Selejtesnek.
Lásd persze tisztán a hibáidat.
De lásd azt is, hogy ezek hozzád adnak, a részeid, amik által növekedsz.
Ha elfogadod Önmagad igazibbá, élőbbé, könnyedebbé és különlegesebbé válsz. Szabaddá. Most, azonnal. Ebben a pillanatban.
De ne csak a szavak szintjén, a fejben fogadd el magad. Ez nem egy pozitív mantra. Nem egy hazug tükör gyakorlat. Ez maga a Létezésed.

Amikor így látod Önmagad, a szemed előtt minden átrajzolódik.
Az egész Világod. Kívül belül.
Amit addig töröttnek és értéktelenek hittél, hirtelen a legnagyobb kincseddé válik.