Milyen gyönyörű ez a szobor! Így ahogy van. Most.
És milyen butaság lenne úgy ránézni erre szoborra, hogy csak a hibát, a hiányt, a töréseket látod rajta.
Képzeld el, hogy Te vagy ez a szobor… rajtad az összes hibáddal, félelmeddel, kétségeddel önmagaddal szemben, amit szeretnél eldobni, megtagadni, és nem ránézni.
Ez az az érzés, ami félelmekhez, pánikbetegséghez, szorongáshoz, táplálkozási zavarhoz vezet. A nem vagyok elég jó érzése.
Legközelebb, ha feléled benned, a kétely, a harag, a kisebbségi érzés Önmagaddal szemben, a nem vagyok elég jó érzése, gondolj arra kérlek, hogy mindaddig, amíg ezekre a részeidre hibaként tekintesz, amitől meg kell szabadulni, sosem lehetsz boldog.
Mert töröttnek látod magad.
Hibásnak.
Értéktelennek.
Selejtesnek.
Lásd persze tisztán a hibáidat.
De lásd azt is, hogy ezek hozzád adnak, és a részeid, amik által magasodhatsz.
Ha elfogadod magad, igazibbá, élőbbé, könnyedebbé és különlegesebbé válsz – azonnal.
De ne csak a szavak szintjén a fejben fogadd el magad. Ez nem egy pozitív megerősítő mantra. Nem egy tükör gyakorlat. Érezd á minden sejteddel.
Amikor így magadra nézel, látni fogod a hibáid mellett a szépet is magadban, és a szemed előtt minden átrajzolódik.
Az egész Világod.
Ami addig törött volt és értéktelen, hirtelen a legnagyobb kincseddé válik.
“Nem szereti az a nő a gyerekét”
Főhajtás a gyerekéküket egyedül nevelő anyák előtt.
